René Magritte
"Szerdai gondolatok a művészetről" sorozatunkat két hete Nietzsche romantikus művészetteóriájával zártuk, mely szerint a műalkotás az alkotó lelkéből születik, az alkotó személyiségének hiteles kisugárzása. Ez a sokak által kedvelt álláspont a művészt saját – művészetteremtő – érzéseinek mártírjává teszi. Magritte mai képén a tükör előtt Poe "Arthur Gordon Pym csodálatos kalandjai" című regényét láthatjuk: mintegy ódaként mind a Poe által képviselt romantikus filozófiáról, mind valódi természetünk ignorálásáról. E titokzatos regényben Arthur Pym – szélsőséges tájékozódási körülmények hatására – kénytelen szembesülni ismeretlen önmagával. A regény azt szemlélteti, mennyire problematikus, ha a művészetet pusztán a művész érzéseiből vezetjük le – az önmagunkkal szemben érzett távolság bonyolulttá teszi a műalkotás felé való kisugárzásunkat. Ahogy ez a festmény is jelzi: nem látjuk "az arcot a tükörben", a könyvnek pedig csak a fele tükröződik vissza. Aztán: képzeljük csak el, hogy pl. a szenvedést ábrázoló mestermű alkotása során végig, ugyanolyan intenzitással ébren kéne tartanunk ezt az érzést – az első vázlattól az utolsó ecsetvonásig. Hogy a híres 20. századi portugál költő és író, Fernando Pessoa sorait idézzem: "A költő nagy színlelő. \ Oly jól ért a színleléshez, \ hogy csak színleg érzi ő \ a kínt, mit valóban érez." (ford. Somlyó György)
- Artur Deus Dionisio