Búzamező aratóval, Auvers

Vincent van Gogh-ot lenyűgözték a hatalmas búzamezők, melyek Auvers-sur-Oise felett terültek el, a Párizstól északra fekvő város fölött, ahol élete utolsó két hónapját töltötte. Utolsó napjaiban számos képet festett ezekről a mezőkről, beleértve ezt a tájképet is, ahol egy arató metszi az aranyszemeket, miközben az egymásra rakott kévék egy falu és a távoli kék hegyek felé húzódnak. Kint festette, közvetlenül reagálva a tájra, ahogy sok impresszionista tette. Van Gogh művészetében azonban a szín merészebb és kevésbé árnyalt; az ecsetvonások nehezebbek, szabályosabbak és határozottabbak; a formák és a tér szabadabban torzul; a ritmusok áramlóak és hangsúlyosak. Törekedett arra, hogy kifejezze azt, ami számára a táj lényegi karaktere, de egyúttal "kibontsa," ahogy egykor fogalmazott, azt, hogy mit értett meg és érzett a természet "kifejezéséből és lelkéből" — hogy felidézzen "egy magasztosabb és vigasztalóbb természetet, mint amit egy rövid pillantással a valóságra...észrevehetnénk." Bár közvetlen környezetének megfigyelése inspirálta, van Gogh szimbolikus jelentést is látott a búzaföldekben és az arató alakjában; és magasztos, már-már vallásos érzelmeket. Egy korábbi, aratóról készült festményéről mesélve elmagyarázta egy levélben testvérének, Theónak: "Látom benne a halál képét, abban az értelemben, hogy az emberiség lehet a búza, amit arat... De ebben a halálban nincs semmi szomorú, fényes nappal történik, amikor a nap mindent eláraszt tiszta, arany fényével… ez a halál képe, ahogy a természet nagy könyvében áll…."