Önarckép

Milyen történetet kellene elmesélnie a művészetnek, amikor a mi történetünket meséli? Tudjuk, hogy a művészet előszeretettel megszépít és tökéletesít, így tehát hogyan legyünk őszinték valamivel, ami definícó szerint idealizált? Akik követik a "Szerdai gondolatok a művészetről" rovatomat, tudják, hogy milyen elfogult vagyok Oscar Wildedal kapcsolatban, de nem tudok ellenállni neki, hogy őt idézzem: "A kritika legmagasabb és legalantasabb formája egyaránt az önéletrajz egy változata." Amit egy műalkotásban látunk, azt mindig a személyiségünk befolyásolja, bizonyos értelemben minden mű egy festett tükör. Elég könnyű szembenézni a dicsőségeinkkel és szégyeneinkkel, amikor egy festő vásznán köszönnek vissza; nagyon is könnyű, ha ahhoz mérjük, hogy a festő a saját szégyeneit és dicsőségeit festi meg. Ha a kritika az önéletrajz egyik formája, minek nevezzük az önarcképet, ha nem egy meta-önéletrajz? Ennek a fajta önéletrajznak két rétege van - a "felület" és a "motívum". Talán különböző történeteket mesélnek. Ha egy művész túlságosan aggódik a "felület", a megjelenési forma iránt, az talán annak a történetét meséli el, hogy hogyan szeretne idealizált lenni - az önmaga által megtervezett és esztétikai kinézet saját magáról fontosabb, mint a valódi személy, aki volt. De ha a "motívum" az, amit a művész fel akar fedni, akkor az ördög minden egyes részletben ott van. Rembrandtot különösen foglalkoztatta a motívum megjelenítése, az igaz történet, a valódi személy, aki volt. És ez azt jelentette, hogy megmutatja az idő múlását, a lélek fájdalmait, az aljasságot és a magányosságot, a fáradt szemeket, amelyek nem szégyellnek szembenézni saját csődjével, a hiányzó mosolyt, mely a számára kedves emberek halálával tűnt el, tökéletesség nélkül, komor őszinteséggel. A büszke mester a saját történetével, nem valami másikkal, azzal, amelyiket ő vésett be és nyomot hagyott a ráncaiban, fehér hajában. A férfi, aki azt szerette volna, hogy olyan módon emlékezzenek rá, amilyen tényleg volt, az összes történettel együtt amely vele járt - ez az ő meta-önéletrajza. Mi a helyzet a saját meta-önéletrajzunkkal? A szelfik korában törődsz a "szép oldaladdal", van olyan facebook dilemmád, hogy "vegyem le a megjelölésem arról a fotóról, ahol kicsit kövérnek tűnök"? A felszínesség mellett ma online is élünk - az általunk mesélt történet vajon az igaz történet? Válaszolj nyugodtan Facebookon, Twitteren, Instagramon vagy emailben: a kommunikáció korában sokkal többet is megoszthatunk, mint szelfiket, és örülni fogunk, ha elolvashatjuk és válaszolhatunk ;) 

Artur Deus Dionisio

(Ezt a témát Justyna Krupińska ajánlotta nekem, a DailyArt csapat fantasztikus tagja, ő a közösségi manager és közösségi média vezető)