Ámor íját készíti

A festmény elkészítésére feltehetőleg az a szobor adott ihletet, amelyet Parmigianino (Francesco Mazzola), az olasz manierista festő 1530-ban láthatott a velencei Grimani-gyűjteményben. A festmény Erószt (vagy más nevén Ámort vagy Kupidót) ábrázolja, szoborszerű pózban. A festmény témája valószínűleg a késő antik elképzelésekből ered, amelyekben Erósz (szerelem), Himérosz (szexuális vágy) és Potósz (vágyakozás) erotikus hármasát alkotják. A reneszánsz idején ezeket a szerepeket égi és földi szerelemként definiálták újra. Parmigianino megmagyarázza a szerelem e két formája közötti döntés nehézségét.

A mű szerepel a pármai Francesco Baiardo leltárában, aki Parmigianino barátja és pártfogója volt. Giorgio Vasari, a késő reneszánsz művészeti életrajzíró azt írja, hogy Baiardo rendelte meg a "Cupido che fabbrica di sua mano un arco" című művet. (az arco olasz szó"íj"-ként is fordítható) A festményt Marcantonio Cavalca örökölte, majd később Antonio Pérezhez, II. spanyol Fülöp államtitkárához került, aki magával vitte Spanyolországba. Pérez 1579-ben kegyvesztetté vált, és kénytelen volt eladni a festményt II. Rudolf német-római császár egyik követének. Az eladást azonban a spanyol korona megakadályozta, így ezután a képet Prágába vitték 1603-ban Correggio Jupiter és Ió, valamint A sas elrabolja Ganümédészt című képeivel együtt. A kép 1631-ben került a bécsi Schatzkammerbe.