Alphonse Mucha cseh származású festő, illusztrátor, grafikus a szecesszió korában Párizsban élt, ahol legismertebb művei stilizált, dekoratív színházi plakátok voltak. Posztereit, hirdetéseit, díszítő táblaképeit azóta a korszak legismertebb képeiként tartjuk számon.
1902-ben Muchát kérték fel egy jeruzsálemi, Szűz Máriának szentelt templom freskóinak elkészítésére. Mai képünk az egyik tervezett falfestmény, a Szűz Mária liliomok között című freskó végleges terve. A projektet azonban ismeretlen okokból visszavonták, így a megbízásból mindössze ez a festmény (illetve ennek korábbi verziói), valamint egy festett üvegablak terve maradt fenn Harmónia címmel.
Mucha egy levelében azt írta feleségének, Maruškának, hogy a Szent Szüzet mint "Virgo purissimát" képzelte el, ezért mennyei látomásként, liliommal, a tisztaság szimbólumával körülvéve ábrázolta őt. A szláv népi öltözetben ülő fiatal lány borostyánkoszorút, az emlékezés jelképét tartja kezeiben. Komoly arckifejezése és határozott fizikai jelenléte kontrasztot állít közte és az álomszerű Szűz alakja között.
Ui. Ezen a linken megtalálod Alphonse Mucha 13 leggyönyörűbb poszterét, amelyeket mindenképp érdemes megismerned! <3