Sir Edward Burne-Jones a Londonban 1848-ban alakult preraffaelita mozgalom egyik kiemelkedő alakja volt, aki később, az 1860-as években az esztéticizmus iskolájának – a l'art pour l'art ideológia és a szépség dicsérete művészi csoportjának – vezéregyéniségévé vált. Mai képünk, amelyben az eszményi szépség magasztalása a késő viktoriánus kor ízléséhez illő hangulatban tűnik fel, pontosan ezt a szemléletet tükrözi.
Burne-Jones kompozíciójában nem a narratívára helyezi a hangsúlyt; a költői, álomszerű alakok az ógörög frízekhez hasonlóan, lineárisan helyezkednek el. Klasszicizáló öltözetükben és finom mozdulataikkal egy időtlen, mítikus világot idéznek meg. A festő a reneszánsz kor formai stílusának utánzása helyett annak szellemiségét igyekszik visszaadni. A quattrocento művészetének, főképpen Sandro Botticelli remekműveinek hatása szembetűnő Burne-Jones dekoratív harmóniára és egy régmúlt kor vágyódó felidézésére való törekvésében.
A művet a festő eredetileg William Morris eposza, A földi paradicsom egy részletéhez (a Venus dombjához) készült illusztrációnak szánta. Az eposz Tannhäuser középkori legendáján alapszik, amelyben a főhős rábukkan a Venus-hegyre, Venus elvarázsolt föld alatti otthonára, és egy évet az istennő szolgálatában tölt.
Ui.: Ha érdekel, hogyan milyen módokon hatott a reneszánsz a későbbi korok művészetére, nevezz be online kurzusunkra, A reneszánsz kori Firenze művészetére.
Uui.: Téged is beszippantott a legendák és szerelmes lovagok ábrándos középkori világa? Ezen a linken összeszedtünk 5 kiemelkedő romantikus festményt Burne-Jonestól!