Önarckép

Jeanne Hébuterne-re leginkább úgy emlékszik a művészettörténet, mint Modigliani múzsájára, modelljére, szeretőjére, és a művész gyermekének, Giovannának az édesanyjára. Jeanne és Modigliani szenvedélyes és végül tragikus szerelmét Jeanne családja elítélte, Modigliani rendszertelen életmódja és betegsége pedig megmérgezte; a kapcsolat végül Modigliani 1920. január 24-én bekövetkezett halálával ért véget, amelyet alig 48 órával később Jeanne öngyilkossága követett. 21 éves volt, és nyolc hónapos terhes második gyermekükkel. 

Hébuterne maga is festő volt, de ebben a minőségében csak a közelmúltban kezdték őt elismerni. Bátyjához, Andréhoz hasonlóan – aki szintén festőnek készült – a párizsi Académie Colarossiban tanult, ahol 1916-ban találkozott Modiglianival.

Ez az ikonikus, lenyűgöző önarckép, amelyet 1917 körül festett (körülbelül akkor, amikor Modigliani Jeanne első portréját alkotta) ellentmond az ismert leírásoknak, amelyek szerint Jeanne félénk, csendes és finom jellem volt. A nézőre szegezett szúrós, mandulavágású szemeivel, a harsány, lapos színfelületek használatával Jeanne olyan fiatal nőként ábrázolja önmagát, aki magabiztos abban a döntésében, hogy családja kétségbeesésének dacára beteg és részeges szeretőjéhez költözik.

Barátai szerint Jeanne képzett festő és szabó volt, saját maga tervezte ruháit. A japán ihletésű köntös, amelyet itt büszkén visel, valószínűleg az ő egyik kreációja. Tekintettel a művésznő korai halálára, és hogy művei ritkaságszámba mennek a piacon, Jeanne önarcképe egyedülálló tanúságtétel: a fiatal, világos bőrű művésznőt ábrázolja két hosszú, vörösesbarna copfjával és fekete fejpántjával, amelynek színkontrasztja miatt a montparnasse-i művésztársak a "Noix de Coco" (kókuszdió) becenevet adták neki.