Caspar David Friedrich
Egy férfi fejét lehajtva sétál egyedül az ezüstös, hideg, holdfényes éjszakában, miközben egy megalitikus sír és a hozzá kapcsolódó implicit halál üzenete felett elmélkedik. Tél van és körülötte mindenhol haldoklik a természet. Lombtalan fák emelkednek ki kísértetekként, de örökzöld tölgyfák ligete látszik a háttérben lévő ködön át az élet ígéretét hordozva. Az ég tetején magasan növekvő Hold szintén ellensúlyozza a halált, Krisztust és az újjászületést szimbolizálva a művész, Caspar David Friedrich számára.
Friedrich része volt a német romantikus mozgalomnak; mélységesen személyes és introspektív víziója keresztény témákat közvetített a természet körforgásán alapuló analógiákon át. A Séta alkonyatkor része annak a kis csoportnyi műnek, melyeket Friedrich azelőtt fejezett be, hogy legyengülést okozó stroke-ot szenvedett 1835-ben. A festmény egyszerre jeleníti meg a melankóliát, melyet ebben az időszakban átélt és a vigaszt, melyet a keresztény hitben talált.