Pallas Athéné

A Pallas Athéné hosszú éveken át a lisszaboni Calouste Gulbenkian Múzeumhoz tartozott. A múltból azonban láthatatlan szálak fűzték a szentpétervári Állami Ermitázs Múzeumhoz. A 18. század végétől egészen az 1930-as évekig ez a Rembrandt-alkotás az Ermitázs galéria falát díszítette. A szovjet kormány döntését követően Rembrandt Pallas Athénéját 1930 májusában eladták Calouste Gulbenkian (1869-1955) olajmágnásnak és a jól ismert gyűjtőnek. A Gulbenkian és a Gostorg (a Szovjetunió hivatalos kereskedelmi szervezete) képviselői között létrejött titkos párizsi megállapodások azt eredményezték, hogy az Ermitázs számos értékes ékszert és műalkotást kénytelen volt átadni az Antikvariat szovjet kereskedelmi ügynökségnek (amelyet kifejezetten az eladási tárgyalások és műalkotások exportja céljából hoztak létre). A Pallas Athéné egy különösen értékes műtárgyszállítmány része volt, amely Rembrandt, Gerard Terborch, Watteau és Nicolas Lancret remekműveit, valamint Houdon híres szobrát, Diana, a Vadásznőt tartalmazta. Calouste Gulbenkian összesen 140 000 fontot fizetett a szovjet kormánynak ezekért a múzeumi kiállításokért. Az Ermitázs legkorábbi kéziratos katalógusában (1773-1785) Rembrandt vásznát Pallas Athénéként említették. Ezzel a névvel azonban nem mindenki értett egyet. A Baudouin Gyűjtemény leltárában (1780) a kompozíció Sándor portréja Pallas páncéljában szerepelt. Athéné különleges védelmét Nagy Sándornak tulajdonították. A későbbi irodalomban a festményt különbözőképpen nevezték: Mars, Titusz portréja és Fiatal Harcos.