Önarckép a hegedűn játszó Halállal

A múlt szerdai Gondolatok a művészetről a festészet pénzbeli értékén való töprengéssel ért véget. Mivel az anyagiasság egyre nagyobb teret hódít az értékeink között, intuitív általánosítás, hogy a művészet esetében az árcédulát keressük, és az alapján gondoljunk a mű minőségére. Ma már szkeptikusak vagyunk az objektív szépséggel szemben, a vélemények széleskörűek és szétszórtak, de a kultúra demokratizálódásával minden nézőpont számít - aki olyan elemeket keres a műalkotásokban, amelyek érvként szolgálhatnak az egyik mű felsőbbrendűsége mellett, azt a társadalom sznobnak, arrogánsnak látja, mert azt hiszik, hogy az ő véleményük többet ér. Így az objektív elemek hiányában az alapvető vita, az árcímke előítélet alakul ki. Lehet, hogy túlságosan is az egyénre koncentrálunk, amikor azt mondjuk, hogy "A szürke ötven árnyalata objektíve rosszabb, mint az Anna Karenina", és figyelmen kívül hagyjuk a művész szerepét." Nietzsche egyszer azt mondta, hogy "Mindazok közül, amiket írnak, csak azt szeretem, amit az ember a vérével írt. Írj vérrel, és meglátod, hogy a vér a szellem". - a művészetnek ez a romantikus megközelítése, mint a lendületes művész megtestesülése, aki nem csak azt teszi, amire képes, hanem azt is, amit nem képes visszafogni, gyönyörűen kifejeződik Böcklin e festményén. És ezzel a szemlélettel nem is tudnék jobban egyetérteni. A sznobizmustól függetlenül jó emlékezni arra, hogy túl sok vér folyt már a pénzért, és egyre kevesebb válik festékké...

- Artur Deus Dionisio