El Jaleo

Az olyan képek, mint az El Jaleo, a merész, kockázatos, szokatlan, drámai, az erotikus középponttól eltérőek és a különleges felé visznek. Mivel a nomád cigányokról azt hitték, hogy figyelmen kívül hagyták az etikai elveket és az ortodox vallással szemben a babonát magasztalták, a 19. század folyamán számos országban elnyomásban szenvedtek, azonban a művészek és a bohémek szabad szellemként idealizálták őket. Bizet Carmen című operája, amelyet először 1875-ben mutattak be Párizsban, megbotránkoztatta a közvéleményt a büszke, buja andalúz cigány történetével, aki egy katonatiszt és egy torreádor közt tépődött. 1879-es spanyolországi utazásai során Sargent egy jelentős műalkotáson töprengett, amelyben kifejezhetné a cigányzene, a tánc és a festői jelmezek iránti szeretetét. Párizsba visszatérve egy széles vízszintes képen kezdett dolgozni, amelynek arányai a népszerű zenei intézmények sekély színpadi terét szimulálták. A festményt El Jaleo-nak nevezte el, hogy egy tánc nevére utaljon, a jaleo de jerez-re, miközben a tágabb jelentésű jaleo-ra gondolt, ami azt jelenti, hogy zakatol vagy nyüzsög. A festményt 1882-ben a Párizs szalonjában állították ki, pontosabban El Jaleo: Danse des gitanes (Cigányok tánca) címmel.