Jan van Eyck
Ma egy újabb darabot mutatunk be a bécsi Művészeti Történeti Múzeum gyűjteményéből - ahogy ezt két héten keresztül minden vasárnap tesszük. Ma a 15. századi mester, Jan van Eyck gyönyörű portréját mutatjuk be. Jó szórakozást!
Jan van Eyck 1435-ben Brugge-ból Arras-ba utazott Burgundiai Fülöp herceg (akinek kiváltságos udvari festője volt tíz éven át) kérésére. Egy békekongresszus során, amely a Franciaország és Burgundia között évtizedek óta tartó ellenségeskedésnek kívánt véget vetni, van Eyck megfestette néhány jelenlévő portréját. A résztvevők között volt Niccolò Albergati bíboros, aki nunciusi minőségében a tárgyalások egyik legfontosabb résztvevője volt.
Arrasban tartózkodása alatt van Eyck egy ezüsthegyű rajzot készített (Drezda, Állami Műgyűjtemények, Kupferstichkabinett), amely valószínűleg a bíborost ábrázolja. A flamand festő itt nemcsak az idős klerikus fiziognómiáját örökítette meg, hanem jegyzeteiben a színezést is pontosította. A festmény néhány évvel az arras-i találkozás után született. Egyes szakértők ellentmondó véleményeket fogalmaztak meg a kép alanyának kilétét illetően. A 7. századtól kezdve minden keresztény pap számára kötelező volt egy sajátos hajviselet: az úgynevezett tonsúra, amelynek során a fejkoronán egy kis kerek területet borotváltak vagy kopaszra nyírtak. A portré alanya azonban nem rendelkezik ezzel a jellegzetességgel. Az öltözéke is szokatlan: a bíborosok ruházatának hagyományosan nem része a szőrme.
Van Eyck a legapróbb részletekig következetes realizmussal és pontossággal ábrázolja a klerikus jellegzetes és kissé durva vonásait. A monokróm, sötét háttér a néző figyelmét az alany arcára összpontosítja. A művészettörténeti mítosszal ellentétben van Eyck nem találta fel az olajfestést, azaz az olajban oldódó gyanta kötőanyagként való használatát. Az új technikával azonban bevezette a finom festészetet (amely a könyvillusztrációban már elérte teljes virágkorát) a táblaképfestészet nagyobb formátumába. A pigmentek vékonyan lakkozott felvitele korábban ismeretlen csillogást eredményezett; ez a technika emellett lehetővé tette van Eyck számára, hogy rendkívül változatos felületeken is nagyfokú élességet érjen el, és kivételesen finom részleteket adjon vissza.