Eugène Durieu / Eugène Delacroix
Vannak bizonyos kísérletek a történelemben, melyeket nehéz lenne ma megismételni. Itt van az egyik, melyről sok művész beszélt a tizenkilencedik század elején. Ez egy kísérlet, mely a spontaneitás kérdéseire keresi a választ és arra, hogy a befejezett fényképek nem néznek-e ki mindig egy kicsit elrontottnak a rajzokhoz képest. Eugène Delacroix körbeadott egy sorozatnyi szokatlan fotót. Kalotípiákat (talbotípia, sónyomat), melyeket a barátja, Eugène Durieu készített. Szokatlanok, mivel a legelső emberek között voltak, akiket meztelenül fotóztak. "Szegényes felépítésű és helyenként furcsa alakú" mondta Delacroix. És ezután felajánlott a barátainak egy lenyomatsorozatot a reneszánsz művésztől, Marcantio Raimonditól. A feltett kérdés talán egy szépségverseny kérdése volt. De egyben a véleményé is: melyik jeleníti meg jobban az emberi testet: a lencse vagy a kép? A jelenkori gép vagy az ősi ember? Harcba szállhat a fényképészeti meztelenség az idealizált testekkel? Ma megismételhetjük ezt a kísérletet, mivel sok fénykép, amiket Delacroix és Durieu együtt készítettek, máig fennmaradtak, mint ahogy a rajzok is, amelyeket Delacroix készített belőlük.
Először a fényképet nézzük meg. Durieu amatőr volt. Delacroix állította be a jelenetet és hozta a modellt. Durieu végezte a technikai részét. A meztelenség nem csak saját magáért való volt. Ez egy akadémiai kutatás volt. És mint ilyen, szüksége volt az akadémiai címre, hogy igazolja a meztelenséget. Nem egy meztelen nő volt megjelenítve, hanem egy odaliszk - az ottomán hárem női rabszolgájának ábrázolása. Talán észrevesszük, hogy be van takarva, ám modern szemeinknek nincs sok említésre méltó. Alacsony volt; álla kicsit megereszkedett, mellei nem egyformák. Mindez hozzájárult a tizenkilencedik századi kellemetlenséghez. Ám a fénykép nagy volt és sokszor felhasználható. És ugyanilyen maradt később is.
Ezután az olajvázlat felé fordulunk, melyet Delacroix készített belőle. A festmény neve továbbra is odaliszk. Több ruhát visel. Teste kissé hosszabb. Mellei egyenletesebbek, kisebbek, arca karcsúbb. A nyers műtermet egy odaliszk háremmé változtatta. Delacroixnak volt egy elképzelése. Imádta az új technológiát és annak naturalizmusát. De úgy gondolta, hogy az ábrázolt részlet egy kissé túl sok. Durieu segített neki. Utánuk sok-sok festő használta a fényképészetet valamilyen módon. Festők, mint Gustave Courbet, Cézanne, Toulouse-Lautrec, G F Watts., Breitner és sokan mások.
Vissza a kísérlethez, szerinted a hölgy a festményen szegényes felépítésű? Kellemesebb látványt kínál a festmény?
- Erik