A századforduló idején egyre népszerűbbek lettek a női portrék. Az ábrázolás a hangulat, az emancipáció és a női szabadság kifejezésére törekedett. Több női modelltípus keresetté vált: az úrinő, a matrónaszerű nő és a vámpírnő. A gyönyörű nők egyik festője Teodor Axentowicz volt, aki egyedül a nőket tartotta lefestésre érdemesnek. Életműve nagyrészt gyönyörű, tehetős hölgyek szalonportréiból áll, akik divatos ruházatban, szőrmékben, feltűnő kalapokban és finom ékszerekkel díszítve jelennek meg a képeken. Axentowicz kedvenc modellje a vöröshajú nő lehetett, akinek arca többek közt a Lengyel Művészek Közössége ("Sztuka") tárlatait reklámozó posztereken is feltűnik.
Ki volt e csodálatos modell? Ata (Ama) Zakrzewskának hívhatták őt. A lengyel költő, Tadeusz Boy Żeleński Dogmatically (Dogmatikusan) című esszéjében Ama és nővére (Nata) neve is felbukkan, amikor Nata egyik rajongójának verséből idéz: "Nata kedves, csakúgy, mint Ama, de a legkedvesebb mégis a Mama". Krakkóban a vers elferdített verziója forgott közszájon: "Szegény Ama, szegény Nata, de a legszegényebb mégis a Papa". A kedves Ama - hogy Boy Żeleński szófordulatánál maradjunk - hivatalos neve Anna Teresa Zakrzewska volt, ebből rövidített Axentowicz. Ama 1903-ban férjhez ment Alessandro Tasca (1874-1943) szicíliai olasz arisztokratához, akit szocialista nézetei miatt a "vörös herceg" névvel illettek és aki A párduc írója, Giuseppe Tomasi di Lampedusa nagybátyja volt. Nata sorsáról keveset tudunk, csupán Boy Żeleński említi, hogy férjhez ment egy orosz herceghez.
A mai pasztellképet a National Museum in Kraków (Krakkói Nemzeti Múzeum) jóvoltából mutatjuk be. :)
Holnap újra találkozunk!
Ui. A művészettörténet egy másik híres vöröshajú múzsája Elizabeth Siddal volt. Itt olvashatsz Dante Gabriel Rossetti festményéről, melyen Beata Beatrixként ábrázolja őt.