1907-ben Sorolla és családja La Granja de San Ildefonso-ban töltötte a nyarat, mivel a művészt arra kérték fel, hogy a fiatal XIII. Alfonz királyt helyben, en plein air fesse meg.
Az 1890-ben született María ekkor 17 esztendős volt. Mindig is törékeny gyermek volt, 1906-ban pedig tuberkulózissal diagnosztizálták, így 1906-1907 nyarait az El Prado-ban kellett töltenie, tiszta hegyi levegőben. Édesanyja és testvérei követték, majd mind La Granja-ba mentek.
Sorolla lányát a tavacska mellett jeleníti meg, kiélvezve a víz és a benne tükröződő környezet játékát, amit a művész annyira szeretett, valamint a lombkoronákon átszűrődő fényt is ábrázolja, mely szintén egyik kedvenc témája volt. María bájos alakja betegsége semmilyen jelét nem mutatja: a belle époque elbűvölő kisasszonyaként ábrázolja édesapja.
Egy másik, karikát vivő lányka is látható a képen, ő Leonard Williams műkritikus lánya, akinek apja adta ki Sorolla festményeinek katalógusát 1909-ben.
A mai festményt a madridi Museo Sorolla közreműködésével mutatjuk be.
Ui. Imádom Sorollát! 8 dolgot is összegyűjtöttem vele kapcsolatban, amiket mindenkinek tudnia kellene. Itt találod őket. <3