Vereshchagint nyolc éves korában családja beíratta az észak-oroszországi Tsarskoe Selo-ban található Aleksandrovsky Junior katonai iskolába. Innen belépett a szentpétervári haditengerészeti iskolába és első útját 1858-ban tette meg. Idővel felgyűlt elégedetlensége katonai képzésével kapcsolatban és otthagyta a szolgálatot, hogy művészeti tevékenységeknek szentelje magát. Nemsokkal ezután a szentpétervári Művészeti Egyetemen érmet szerzett Ulysses megöli a kérőket című művével. Vereshchagin rövid ideig a nagyrabecsült párizsi École des Beaux-Arts képzésén is részt vett a neves orientalista, Jean Léon Gérôme kezei alatt. Gérôme befolyása Vereshchagin műveire azonnal nyilvánvalóvá válik, a bonyolult részletekre való odafigyelésben és a fény használatának beható ismeretében. Vereshchagin a 19. században ismertté vált a háború valósághű ábrázolásával.
Vereshchagin több mint tíz évig sokat utazott, egzotikus tájakat látogatott meg. Az orientalista stílusú alkotások a krónikái e tehetséges művész hihetetlen életének és utazásainak. 1874-ben Vereshchagin és felesége kétéves indiai expedícióra indultak. Bár útjuk nehéz volt és sok akadályba ütköztek, mélységesen inspirálta a természet, a himalájai táj intenzitása, több mint 150 vázlatot készített útjukról.
Habár a legismertebbek Vereshchagin csatajelenetei, ugyanolyan jártas volt az ehhez hasonló békés kompozíciókban. Ezen a festményen Vereshchagin mesterien ábrázolta a Himalája nagy kiterjedésű hófödte hegyeit a háttérben, az előtérben pedig a nyugodt zöld lombozatot.
- Maya Tola
Ui. Itt olvashattok Vasily Vereshchagin indiai útjáról. <3