A mai napon van a nemzetközi munka napja, a munkások és a munkásosztály ünnepe, melyet a nemzetközi munkásmozgalom vezetett be. Minden évben május elsején tartjuk.
A csapaton belül nagy vita folyt arról, hogy mit mutassunk be ma. Tudjuk, hogy mi a helyzet most; sokan közületek munkanélküliek, vagy nagyon nehéz helyzetben vannak. Ezért úgy döntöttünk, hogy mutatunk valami klasszikust, a Jean-François Millet által festett Kalászszedőket. Három parasztasszonyt ábrázol, amint aratás után kósza búzaszárakat szedegetnek.
Millet 1857-ben mutatta be a Szalonban a Kalászszedőket. A témát gyanakodva szemlélő közép és felső osztályokból azonnal negatív kritikát kapott: egy műkritikus más párizsiak nevében "1793 állványai" riasztó sugallatát érzékelte. Az 1848-as francia forradalom után nemsokkal a prosperáló osztályok úgy látták, hogy a festmény az alsóbb osztályú munkást dicsőíti. Számukra ez egy emlékeztető arra, hogy a francia társadalom a dolgozó tömegek munkájára épült, és a földbirtokosok ezt a munkásosztályt összekapcsolták a szocializmus növekvő mozgalmával.
Millet Kalászszedők című festményét nagy mérete miatt sem fogadták jól, melyet általában vallási vagy mitológiai témájú alkotásoknak tartottak fent. De ez a festmény a szegénységet és a munkásosztályt realisztikusan ábrázolta. Az alkotás a bizonyítéka Millet kortárs társadalomkritikus szerepének. A három görnyedő, munkásoktól elkülönült szegény asszony brutális ábrázolása, távolban a bővelkedő terméssel, demonstrálja a társadalom legszegényebb tagjainak iránti figyelmét, ha nem is feltétlenül a rokonszenvét.
Ui. Nézzétek meg itt azon festmények listáját, melyek a már nem létező (vagy látszólag nem létező) foglalkozásokat mutatják be be!