Ha tegnap is megnyitottad a DailyArtot, akkor mai képünk ismerős lesz. Hogy érzékeltessük, mekkora befolyással volt Caravaggio kora művészetére, ma ugyanazt a jelenetet mutatjuk be Artemisia Gentileschi feldolgozásában.
A művet a festőnő egyik legjobb alkotásának tartják. Pontosan ugyanazt a momentumot ábrázolja, amelyet Caravaggio is megörökített: Judit éppen lefejezi Holofernészt. Keveset tudunk a mű keletkezési körülményeiről, de számos kutató úgy véli, Gentileschi még római tartózkodása során festhette. Ezidáig nem tudjuk, ki lehetett a megrendelője. Az évszázadok során a mű bal oldali és felső részét valamikor levágták, így csak egy csonka változat maradt fenn. Korai feminista kritikusok a festményt úgy értelmezték, mint egyfajta vizuális bosszút, amiért 1611-ben Agostino Tassi megerőszakolta Artemisia Gentileschit; ehhez hasonlóan más szakértők is úgy látják, Gentileschi tudatosan, célirányosan festett határozott, erős nőket. Amit biztosan tudunk, hogy Gentileschi 20 éves korában készítette a művet, és hogy a látványt illetően nem fogta vissza magát: tisztán láthatjuk, ahogy Judit minden erejét megfeszíti, hogy sikerre vigye tettét, sőt ehhez még a szolgálóját is segítségül hívja.
Ui.: Ne hagyd ki 25%-os akciónkat a DailyArt 2024-es naptáraira! Már csak holnapig él az ajánlat!
Uui.: Gentileschi bátor művész volt, aki szembeszállt a művészetben bevett, a férfiak nők elleni agresszióját esztétikusnak feltüntető gyakorlattal. Ezen a linken olvashatsz róla, hogyan dacolt a konvenciókkal, és emelte a nők haragját addig nem látott szintre!