Szent György és a sárkány

Ezt az aprócska táblát (nézd meg a méretét, csupán 28,5 x 22,5 cm) az erdő vad vadsága tölti meg, amelyből a göcsörtös, békaszerű sárkány mintha ősnyálkával duzzadva bújna elő. Egy kis nyílásban, ahol a fák szétnyílnak, a külvilág fénye ég át. Szent György nem éppen megöli a sárkányt - inkább úgy tűnik, mintha szánakozva nézne le rá. Lándzsája petyhüdten lóg az oldalán. Altdorfer Szent Györgyje fáradtnak tűnik, páncélja kopottas, és a ló mintha undorodva hátrálna az alaktalan, homályos sárkány láttán. Az alakok elvesznek a vad lombok között (vadak, mint amilyennek a sárkánynak hagyományosan lennie kell), amelyek azzal fenyegetnek, hogy elnyomják magukat az alakokat (akiknek hagyományosan a középpontban kellene lenniük), és mindannyian egyszínűvé válni látszanak. A lovag mintha belsőleg azon a felismerésen töprengene, hogy tudja, meg kell ölnie a sárkányt ahhoz, hogy elhagyhassa a tudattalan sötét erdejét, és kiléphessen az én-világ távoli fényébe. Páncélja tompán csillog, megmutatva elmosódott személyiségének törékeny határát. A hercegnő sehol sincs, mi a célja hát ennek a "csatának"? A sárkánnyal küzdő Szent György témája hosszú múltra tekint vissza a művészetben, ahol gyakran a keresztény szellemiségnek a gonosz ördögi erő felett aratott győzelmének metaforájaként értelmezték. Altdorfer művében az erdő nemcsak megadja ennek a küzdelemnek az alaphangját, hanem úgy tűnik, hogy szerves tényezője is. A lombos ágak görbe vonalai és a pettyezett napfény által aktivizált erdő nyugtalan energiát áraszt. A szentek ősi próbatere, egyszerre a szörnyek baljós és veszélyes világa, valamint a tisztaság és az erő érintetlen forrása. Altdorfer így közelít ahhoz a gondolathoz, hogy az erdő maga is ábrázolásra méltó karakter lehet, és önmagában is képes jelentést kifejezni. A Szent György megalkotását követő egy évtizeden belül Altdorfer festményben és nyomtatásban az első "igazi" tájképek egyikét készítette Észak-Európában.

Köszönöm Maciek, hogy elhoztad ezt a képet!