Bacchus diadala

Itt az idő egy szerdai művészeti gondolatmenetre, amit portugál barátunk, Artur állított össze :) Felejtsük el a szándékot, a hasznossági gondolkodásmód hívei számára minden a tett mérhető hatásán múlik - a cselekedet hasznossága határozza meg annak értékét. És a "hasznos" azok számára, akik ezt a szemléletet vallják, az általános boldogság hirdetésében áll: a boldogság maga az öröm és egyben a fájdalom hiányát is jelenti. Ha tehát egy hedonista, mint Dionüszosz (a bor, az eksztázis és a színház görög istene) vagy az itt látható római megfelelője, Bacchus, azzal a szándékkal jött le Athénba, hogy elpusztítsa a várost, miután megnézett egy szörnyű színházi előadást, de végül mindenkit vidáman leitat, akkor a tette nemcsak elfogadható, hanem értékes is. Képzeljünk el egy másik helyzetet: Velázquez megérkezik Madridba, tortillát hozva mindenkinek IV. Fülöp király udvarába, és még aznap este gyönyörű barokk portrét fest egy vak kislánynak. A kislány azonban elvesztette, és ugyebár senki sem láthatta. Ebben a gondolkodásmódban a tortillák elhozása értékesebb lett volna, mint az alkotó festmény... A múlt héten említett Jeremy Bentham azt mondta, hogy egy kártyajátéknak ugyanolyan értéke lehet, mint egy műalkotásnak. Számára az általános boldogság matematikailag kifejezhető, kiszámítva, hogy egy cselekvés mekkora széleskörű örömet okoz, és mekkora fájdalommentességet biztosít - ezek intenzitásától és időtartamától függően. Így a cselekvések és az ember alkotta tárgyak empirikus és objektív értéket nyertek, amelyek képesek számszerűsíthető összehasonlításokat fenntartani. De össze lehet-e így hasonlítani két, természeténél fogva annyira különböző dolgot, mint a gazemberek és a zene\vagy épp a tortilla és a festmény? - Stuart Mill nem így gondolta, és jövő héten az ő képét is megnézzük :) Artur Deus Dionisio (igen, szó szerint portugálra fordítva "Artúr Dionüszosz Isten" - a családnevemet okolom a lehetséges jövőbeli alkoholizmusomért).