Paul Gauguin
A következő öt hétben minden szombaton a Krakkói Nemzeti Múzeum (Lengyelország) gyűjteményéből származó 19. század végi és 20. század eleji nyomatokat mutatunk be. Csodálatos művek! Ma Gauguinnel kezdjük, akinek hasonló témájú festményét pár hónappal ezelőtt láthattátok a DailyArt-ban. Elnézést a hosszú leírásért - de megéri elolvasni!
Ez a nyomat egy olyan témát mutat be, mely Gauguin művészetében 1892-ben jelent meg. Az azonos című olajfestmény a művész tahiti tartózkodása alatt készült, ahol kapcsolatba került a helyi lakossággal és Polinézia kultúrájával. Az alkotás főszereplője Tehura, a festő partnere és a polinéz szépség megtestesítője. Gauguin saját leírása alapján a jelenetet az egyik este eseményei ihlették, mikor Gauguin a városból késő este hazatérve Tehurát “mozdulatlanul, meztelenül, arccal lefelé fekve, a félelemtől tágra nyílt szemekkel” találta. A nő – aki népe szokásának megfelelően mindig lámpafénynél aludt – megijedt a szellemektől, mikor a lámpából kifogyott az olaj. Ugyanennek a témának az összes változata (Gauguin pasztell és fametszetekben is újraalkotta) a Manao Tupapau címet viseli, mely tahiti nyelven azt is jelenti, hogy “a szellemekre gondol” és azt is, hogy “a holtak szelleme figyeli”. A poinéz hiedelmek szorosan kapcsolódnak a halálhoz és a szellemek földi jelenlétéhez. A ‘Tupapau’ nem azt jelenti, hogy ‘kísértet’, hanem valakit, aki visszatér a holtak földjéről, aki kísértheti az élőket, vagy beléphet a testükbe. Innen ered a nő félelme és a cím kétértelműsége.
Európai szemszögből Gauguin lehetőve tette, hogy az élők világát átható szellemek létét úgy mutassa be, hogy irracionális képtelenség lekapcsolt lámpánál aludni. Az ágy mögött ülő csuklyás alak, valamint a hozzá tartozó figurák valószínűleg a túlvilágról érkezett látogatók. Gauguin a szoba falán tükröződő jellegzetes fényeket is ábrázolja, ez a foszforeszcencia, melyet ha éjjel látunk, a szellemek jelenlétének jeleként tartották; maga a festő a fákon tenyésző gombák által keltett fényekként fogta fel őket. Ezt a jelenetet Gauguin válaszaként értelmezik Manet Olympia című alkotására – mely Manet szeretőjének aktja, provokatív, botrányt kavaró pózban.
Gauguin szerint a jelenetet soha sem szánta obszcénnak, hanem inkább a polinéz Vénusz ábrázolásának – a szépség új kánonja, távolról sem az ideális, meztelen, fehér nő “civilizált” európai képe. A litográfián újraalkotott téma több ponton is eltér a festménytől, különösen az ágy mögött megbúvó alakok számában és az egész jelenet monokróm tükrözésében. Érdekes módon ez volt az egyetlen olyan litográfia, melyet a művész közvetlenül kőre készített (a többi alkotás cinkográf volt). Franciaországba való visszaérkezését követően alkotta. 100 példányt nyomtattak belőle és a L'Estampe Originale című párizsi kiadványban jelent meg, mely a grafika legújabb eredményeit mutatta be. Ezek egyik példánya Feliks “Manggha” Jasieńsk lenyűgöző francia nyomatgyűjteményébe került, melyet ő a Krakkói Nemzeti Múzeumra hagyott.