Fiú piros mellényben

Pablo Picasso Cézanne-t egy "fölöttünk lebegő anyának" nevezte; Henri Matisse pedig azt mondta, hogy ő "mindnyájunk apja". Amennyire ez a festmény egy fiatal férfi szomorkás portréja, ugyanannyira, és talán még alapvetőbben, színek és formák elrendezése egyben. Ezt az alkotást a modern művészet egyfajta fordulópontjaként tekinthetjük, amely közvetlen kapcsolatot mutat a fiatalabb művészek munkájával. Például Cézanne által a fiú arcán és kezén használt zöldek és lila színek hasonlóak a "fauvista" (vadállat) névvel illetett, Matisse és kollégái által használt "vad" színekhez - olyan önkényes kiegészítésekkel, amelyek kevés kapcsolatban állnak az emberi bőrrel. A háttér - nehéz még csak felismerhetőnek is nevezni ezt a virágmintás drapériát - darabokra szakadt, lelapított szögek és ívek kaleidoszkópjává vált, ami előrevetíti Georges Braque és Picasso első kubista kísérleteinek újraalkotott tereit.