John William Waterhouse
Egy istennő megbüntette állandó fecsegéséért, Echo így mások szavait ismételgette. Beleszeretett Nárciszba, Cephisus folyósiten és Liriope, a nimfa fiába, és megpróbálta elnyerni szerelmét Nárcisz beszédének töredékeivel, de a férfi elutasította. Férfiak és nők egyaránt rajongtak Nárcisz szépségéért, de ő nem viszonozta vonzalmukat.
A bosszú istennője, Nemezisz észrevette a viselkedését és egy napon elvitte a folyóhoz, ahol beleszeretett a saját tükörképébe. És itt van ez a jelenet—Echo figyeli Nárciszt, ahogy az a tükörképét nézi, és képtelen elszakadni saját arcának múló szépségétől. Nemsokára annak a képtelensége, hogy megérintse, kapcsolódjon és érezze vonzalma anyagtalan tárgyának szeretetét az őrületbe kergeti Nárciszt. Echo, aki nem tudja saját szavait kimondani, saját hangján idézi fel Nárcisz utolsó szavait. Nárcisz őrültségében addig verte mellkasát, míg meg nem halt. Ahogy a máglya készült, Nárcisz teste eltűnik. Helyén egy gyönyörű virág jelenik meg— egy nárcisz.
Ezt a híres történetet Ovidius Átváltozások című művében mesélik el.
Claude Monet és Van Gogh kortársaként, Waterhouse nem keresett alternatív kifejezési eszközöket, hanem a szigorú, klasszikus témákhoz és technikákhoz ragaszkodott. Amikor Monet a teret és a színeket vizsgálta és megalkotta első vízililiomos kompozícióit Giverny-ben, Waterhouse egyszerűen a közkedvelt történetek újra elmesélésére használta a médiát.
Segítsetek nekünk és kérlek adományozzatok, hogy idén ősszel kiadhassuk a DailyArt új verzióját: http://support.getdailyart.com