Philip Galle & Maarten van Heemskerck
A történelmet egy soha meg nem élt emlékként idézzük fel; szinte vizualizálni tudjuk és ezt a művészet szemüvegén tesszük meg—ősi romok, melyek segítenek elképzelni a múlt építészetét és az elveszett városokat, vagy gyönyörűen faragott rúnák, melyek elfeledett hangokat komponáltak egykor, vagy régi mesterek festményei és történetei. Az emlékezet csak egy régen hátrahagyott üzenet; ritkán maradandó, ami elmondatlan marad.
A civilizációk óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy átlépjék az idő korlátját. Emberek ezrei éltek több generáción keresztül azért, hogy felejthetetlen emlékműveket emeljenek. Az egyiptomi piramisok ma is ámulatba ejtően vezetnek el a kultúrához és az emberekhez, akik 4500 évvel ezelőtt építették őket; ők az ókori világ egyetlen fennmaradt ékköve, az utolsó a hét csoda közül.
Maarten van Heemskerck művész volt, aki tanulmánysorozatot tervezett és készített az ókori világ csodáiról, legjobb példaként az örök emlékezetre. Bár általában hétről tudunk, Maarten hozzáadta a Colosseum romjait is. A mai alkotást, az Artemisz templomát, Philip Galle gravírozta Heemskerck tervei alapján.
Ezeket az emlékműveket azért emelték, hogy elmeséljék egy civilizáció történetét, bár pusztulásuknak is van saját meséje. Olyan fontos a történelem során a pusztítás, hogy saját neve is van—Damnatio Memoriae: mivel az emlék egy üzenet a múltból, az üzenetet irányítók irányítják a múltat. Ez kísérlet az emlékezet manipulálására a múlt megváltoztatásával, maradványainak eltörlésével vagy módosításával, így kontrollálva a jelent. A náci és a szovjet totalitárius rendszer is alkalmazta ezt a módszert, de a gyakorlat egyidős az emberrel.
Egyszer megtiltották Herosztratosz nevének kiejtését és kitörölték az irodalomból és a történelemből. A legrosszabb ősi bűnök elkövetéséért kapta a nemlétbe taszítás büntetését: egy Ősi Csoda elpusztításáért. Felgyújtotta Artemisz templomát, egy emlékművet, melynek felállítása nemzedékeken át tartott és eljövendő nemzedékeket ejtett volna ámulatba.
Graham Greene A pusztítók című novellájában elmeséli, hogy T. (Trevor), akit lenyűgözött egy ház, mely túlélte London második világháborús bombázását, ráállítja a bandáját, hogy azt elpusztítsa. Meg volt arról győződve, hogy a pusztítás végül is a teremtés egyik formája. Így lenne? Talán a nagyobb igazság az, hogy ha nem az entrópia, a változás az egyetlen állandó: átkozott és áldott aki elhozza.
Artur Deus Dionisio