François-Fleury Richard (1777-1852) lyoni fetső és Jacques-Louis David tanítványa volt. Karrierje kezdetén portrékat és történelmi jeleneteket fesetett akadémiai stílusban. Ez a milánói Valentinát ábrázoló festmény hozta meg Fleury számára a fordulatot karrierjében. Ezzel a művel megalkotott egy új stílust, a trubadúr stílust.
A festményt bemutatták a Salon 1802-es kiállításán, ahol azonnali sikert ért el, feltételezhetően egy fontos történelmi személy egy privát érzelmi pillanatban való bemutatásának köszönetően. Az intimitás érzését tovább fokozza a vászon kis mérete, mely nem igazán elterjedt a történelmi festmények körében. Milánói Valentinát mélyen melankolikus állapotban ábrázolja férje, az orléans-i herceg elveszését siratva, akit Rettenthetetlen János ölt meg 1407-ben. Ez a kompozíciót milánói Valentina sírja inspirálta, amelyen ez a felirat áll: „Semmi nem maradt nekem, így én magam is semmi vagyok.”
A néző együttérez a nővel, talán éppen azért, mert François-Fleury egy szakítás után festette ezt a képet. A középkori történelmet is tanult festő gótikus belsőbe helyezi Valentinát. Mind a közönség, mind a műbírálók nagyra becsülték a festményt a fényviszonyok ábrázolása, különosen a zöld függöny által keltett sötétség és szórt fény titokzatos hatása miatt.
Milánói Valentina erényeit számos költő dicsérte, köztük Eustache Deschamps is. Valentian a képen egy agarat fog, mely a középkorban a férj iráni hűség jelképe volt.
Tony Goupil