Hieronymus Bosch Az utolsó ítélet című művének jobb szárnyán a bűnösök gyötrelmei folytatódnak a Pokolban, amint ez a központi panelen is látható Krisztussal, a világ bírájával. Bosch ezt a két panelt a hattérben található sötét tájon keresztül köti össze, lángokkal és tűzzel, valamint a nyomasztó világvége-hangulattal.
Bosch története a bal szárnyban, a Paradicsomban kezdődik, a felső szélén Lucifer elűzésével, és a jobb szárnyban, azaz a Pokolban ér véget. Így festményein a teljes festői repertoár erőteljes panorámát alkot az emberiség bűnös állapotú, képtségbeesett helyzetéről. A triptichonon Bosch inkább a halálos bűn tábláját alkotta meg, mint Az utolsó ítélet jelenetét, abban az értelemben, ahogy abban az időben ikonográfiailag használták volna.
Van-e még remény az üdvösségre és a megváltásra? Ezen a festményen Hieronymus Bosch válasza, melyet az emberiséggel kapcsolatos mélységes pesszimizmus színesít, rövid és bájos: nem!
Ne felejtsétek el megnézni a triptichon középső és bal oldali paneljét; a Bécsi Képzőművészeti Akadémiának köszönhetően megtaláljátok őket az archívumunkban :)
Ui. Ha ti is annyira szeretitek Bosch-t mint mi, itt elmerülhettek a Gyönyörök kertje lenyűgöző világában.