Johann Wilhelm Schirmer a 19. századi németországi tájképfestészet nagy megújítói közé tartozik. Lélegzetelállító módon tudta megörökíteni a természetet olajtanulmányaiban. Korai tengertanulmánya a mozgó tengert ábrázolja Normandia partjainál 1836-ban (még három évvel a fényképezési technikák elterjedése előtt), a közvetlen időbeli pillanatfelvétel minden jellegzetességével. A kép közeli keretezése kiemeli a természeti látvány intenzitását: a szürkészöld hullámok beözönlését, valamint az előtérben és a jobb oldali sziklán megjelenő vad tajtékot, amely csak minimálisan, de hatásosan hangsúlyozza a kompozíciót. A vízre néző látószög olyan közeli és meredek, hogy a szemnek csak egy szokatlanul keskeny égboltcsík kínálkozik a horizonton.
Schirmer festménye hasonló illuzionista tanulmányok egész sorába illeszkedik, amelyek nagy művészi képességről árulkodnak. A geológiai struktúrák, a víz és a fény különböző állapotainak a legapróbb részletekig hűen való visszaadásához való tehetsége mellett két másik szempont is fontos volt itt: egyrészt az érzékeny megfigyelőképessége, amely következetesen a természetbe vezette Schirmert, hogy szemét edzze, másrészt pedig a hatalmas absztrakciós szellemi erő, amely különösen a tengertanulmányban válik nyilvánvalóvá. Amikor a természet előtt fest, a művész felváltva nézi a motívumot és a festőkartont. Ebben az esetben Schirmer közvetlenül a parton állt, és figyelte a gyorsan hömpölygő hullámokat. Azonban valahányszor felnézett a képről, az éppen megfigyelt helyzet megváltozott. Így Schirmer számtalan pillanatot örökített meg a szemével, amelyeket végül egy számunkra egyetlen pillanatnak tűnő, meghökkentő és lenyűgöző természetű kis festménnyé állított össze.
A mai művet a Staatliche Kunsthalle Karlsruhe jóvoltából mutatjuk be.
U.i. Hiányzik a nyár? Íme hét luminista tengeri tájkép, hogy kedvet csináljon egy tengerparti nyaraláshoz! <3