Arnold Böcklin művészete kevés közös vonást mutatott a korában uralkodó impresszionizmussal és az akadémizmussal. Művei félisteneket ábrázolnak naturalista környezetben, témáit a klasszikus mitológiából meríti és különös, gyakran érzéki módon mutatja be. Mitológia témájú alkotássorozatának egy tagja az A tengerben című, nyugtalanító, realista festmény. Sellők és tritónok játszadoznak a vízben buján, szinte gorombán. A kompozíció közepén egy hárfát pengető tritón áll. Hatalmas alakjához három sellő kapcsolódik, mintegy tutajt képezve; a vállánál levő mintha rá támaszkodna. A mű féktelenségét tompítja a tritón és a sellők alakjának vészjósló visszatükröződése a vízen, valamint a tengerből kiemelkedő különös, nagy fülű fejek a kép jobb oldalán. Böcklin a klasszikus világ képzeletgazdag, bizarr ábrázolásán túl gyakran festett titokzatos tájképeket is, magányos alakokkal. E késői, nyomasztó művei a nemzetközi szimbolista mozgalom jelentős alakjává emelték őt.
Ui. Íme öt fordítási hiba, mely megváltoztatta a művészettörténetet.