Elválás

Az 1890-es évek közepén alkotott képein Munch újra és újra ugyanazoknak a képeknek - a fényoszlop a tengeren, a szőke lány a tengerparton, a kéjes nő vörösben, az idősebb nő feketében, a boldogtalan férfi stb. - variációit használta, különböző kombinációkban zsonglőrködve velük, hogy különböző emberi állapotokat és viszonyokat szimbolizáljon. Itt a férfi szerelmétől való elválás miatti bánatát illusztrálja. Mint más esetekben is, a kép két komponensből áll, az objektívből az előtérben, amelyben a főszereplő  szemből és aktívan jelenik meg, mint itt is, vagy profilból és szemlélődően, valamint a szubjektívből a háttérben, a múltnak a lelki szemei előtt megjelenő képéből. A szerelmes férfi látszólag előre, a jövőbe készül, ám útját elállja egy bíborszínű növény, amely ismételten a szerelem és a halál szimbolikájával talán mandragórát jelenthet. Úgy tűnik, a férfi a jelenben ragadt. Ráadásul a lány hosszú haja átlebeg az ő világába, és megsimogatja a fejét, a látomásához köti, nem engedi, hogy kiszabaduljon az emlékezetéből. A lineáris összeolvadás révén a lány áramló ívei beolvadnak a partvonal lapos, szecessziós mintázatába, egységes és elnőiesedett víziót alkotva a múltról. A férfi alakja ezzel szemben fekete sziluettjével és körülményesebb kontúrjaival egyesül a véres növénnyel, és egy tagoltabb mintát alkot.