A következő négy héten minden vasárnap a Svájcban, Bernben található Szépművészeti Múzeum (Kunstmuseum Bern) gyűjteményét fogjuk bemutatni. Az állandóan gyarapodó gyűjtemény jelenleg több, mint 3.000 festményből és szoborból áll, valamint 48.000 rajzot, metszetet, fényképet, videót és filmet tartalmaz. A múzeum gyökerei a 18. századi forradalmi eszmékhez nyúlnak vissza, amelyek 1809-ben az első múzeumépület megnyitásához vezettek, amellyel létrejött a Nemzeti Művészeti Gyűjtemény, és 1879-ben a jelenlegi épület is megnyílt Bernben. Élvezzétek ezeket a csodás képeket :) Ezzel a varázslatos van Goghgal kezdünk. Holnap találkozunk!
Vincent van Gogh sok virágot ábrázoló csendéletet festett rövid, művészként eltöltött élete során. Ezek közül körülbelül egy tucat ábrázol napraforgókat. Ezen művek közül négy - köztük a miénk is - nem teljes virágzásban mutatják a növényt egy vázában, hanem inkább hervadtan heverve egy asztalon vagy a földön. Csak úgy, mint az élet által megsebzett szegény embereket vagy az öreg, viseltes cipőket, a művész a hervadt virágokat is méltónak találta arra, hogy megfesse őket. Bár a virágok hervadtak, a művész rendkívül élettel teli, vibráló és dinamikus módon mutatja be őket. Mindkét virág középpontjából különböző színű ecsetvonások indulnak és örvénylő mozgásban terülnek szét a vásznon. Azáltal, hogy ritmikus ecsetvonásokkal vitte fel a festéket, a művész teljesen eldolgozta azt az alapot, amin a két virág fekszik. Emiatt a festmény laposnak és már nem háromdimenziósnak tűnik. Mint ahogy szinte az összes van Gogh mű esetében, a színek és a színhasználat itt is a művész festés közbeni belső feszültségét fejezik ki.
Pénzügyi szükségből van Gogh ráfestett néhány munkájára. A festmény röntgenképe megmutatta a napraforgók alatt egy férfi portréjának körvonalait, valószínűleg egy önarcképét. Van Gogh a művészbarátjának, Paul Gauguinnek adta a festményt. Gauguintől mindkét festmény Ambroise Vollard műgyűjtő tulajdonába került, aki eladta őket a festő Edgar Degasnak. Amikor Degas privát gyűjteményét felszámolták, a festmény a Hahnloser család tulajdonába került az 1970-es évek elején, akik végül a berni művészeti múzeumnak adományozták.