Francisco Pradilla y Ortiz
Doña Juana, I. Johanna kasztíliai királynő, II. Ferdinánd és I. Izabella, Spanyolország katolikus uralkodójának lánya volt. I. Fülüp felesége lett; aki azonban viszonylag gyorsan belehalt a lázba, lehetséges, hogy tífuszba. Miután egy évig követte a koporsót Spanyolországban, a tordesillasi Santa Clara kolostorba küldték (száműzték) ahol állítólag az 1555-ben bekövetkezett haláláig mentális betegségben szenvedett.
Francisco Pradilla y Ortiz ezen az 1877-ben készült festményén Doña Juana la loca, az özvegy királynő kíséri néhai férje koporsóját a granadai királyi kápolnába, ahol végül eltemették. Láthatóan terhes lányával, az osztrák Catalinával. Gyásza tetőpontján látjuk, megnyilvánul fizikailag és viselkedésében is. Szegény Johanna: ő elkeseredett, de a gyászolók túl vannak a gyászon. Türelmesen várnak, de unatkoznak és érdektelenek. Teljesen egyedül van, és bár Pradilla a kompozíció középpontjába helyezi, az érzelmi elszigetelődését a körmenetben résztvevők arcán fejezi ki. Ez az a pillanat, amikor la loca-vá válik.
Ha végiggondoljuk az érzelmek összességét, amit ez a nő ebben a pillanatban elvisel, átértékelhetjük az őrületet. A hűtlen férjét gyászolja, akit ő szenvedélyesen szeretett és aki az apjával összeesküdve elzárta őt a tróntól. Gyászának valódisága tisztelet a férfi iránt érzett szerelme előtt, és ennek tudatában átértékelhetjük ezt az őrületet, amint Doña Juana megvonja a vállát az illendőség köpönyegére és átadja magát az emberségnek.
- Patti Sanders