Közelgő vihar

Boldog #NemzetköziMúzeumnap-ot!

A közmondásos "vihar előtti csend" tökéletesen került ábrázolásra Martin Johnson Heade amerikai művész tengerparti festményén. A jelenet az ellentétek tanulmánya: a megvilágított előtér a sötét öböl és égbolt ellenében, a nyugodt víz és az ülő alakok a kavargó felhőkkel szemben. Csend van, mégis érezhető a feszültség. A festmény középpontjában a vitorlás képe áll, egy merőben fehér háromszög, amely két hatalmas sötét ovális között helyezkedik el. A partok, a vihar és a biztonság között rekedt.

A Hudson River School művészeivel ellentétben, akik a természet nagyságát elsöprő völgyekkel és drámai vízesésekkel ábrázolták, Heade tájképei visszafogottak és a romantikát nélkülözik. Előszeretettel festette New England tengerparti sós mocsarait, gyakran szénakazlakat is ábrázolva. Elsősorban a fény és a hangulat kölcsönhatására összpontosított, amint azt több, fenyegető viharokat ábrázoló festménye is mutatja. A mai festmény alapja egy vázlat, amelyet Heade a Rhode Island-i Narragansett-öbölben 1858 körül bekövetkezett vihar szemtanújaként, a vihar elvonulása után készített. Ez a vázlat lett az alapja a tíz évvel későbbi Vihar a Narragansett-öbölben című művének is.

Heade-et egész életében lenyűgözték a kolibrik. Egy évet töltött Brazíliában, ahol több mint negyven vásznat festett, amelyeken ragyogó színű kolibriket ábrázolt buja trópusi tájakon. Úgy tervezte, hogy a képeket egy nagyszabású könyvbe, a Brazília ékköveibe foglalja, de elképzelése végül nem valósult meg. Ennek ellenére Heade folytatta a kolibrik festését, gyakran orchideákkal együtt, ami jellegzetes műfajává vált. (Az egyik ilyen festményt a Daily Art archívuma is tartalmazza).

Később, amikor Floridában telepedett le, Heade a déli virágok, különösen a magnóliák csendéletére összpontosított. Az 1890-ben készült, Óriás magnóliák kék bársonykendőn című festménye 2004-ben egy amerikai bélyegen is szerepelt. Heade sokoldalú festő volt, hosszú és termékeny karrierrel, de életében csak mérsékelt sikereket ért el. 1904-ben bekövetkezett halála után évtizedekig nagyrészt elfelejtették, majd az 1940-es években újra felfedezték, és azóta elismerik művészi teljesítményét.

- Martina