Az 1727-ben, Suffolkban született (és 1788-ban elhunyt) Thomas Gainsborough angol tájkép- és portréfestő volt. A Királyi Akadémia alapítótagjaként egyik korai példaképe William Hogarth, később pedig Anthony van Dyck (aki elsősorban I. Károly angol király portréiról ismert) volt. 1759-ben Suffolkból Bath-ba, majd onnan 1774-ben Londonba költözött, ahol az 1780-as években az üvegre festés sajátos technikáját dolgozta ki. A showbox nevezetű szerkezet segítségével láthatók e festményei teljes szépségükben: a "dobozban" a festett üvegeket hátulról gyertyák világítják meg, mely fényhatás az éjszakai jelenetekhez illik igazán. A transzparenseket a doboz előlapján, egy nagyítóval egybekötött lyukon keresztül lehetett megnézni. A komponensek és a hátsó fényforrás olyan drámai fényhatást keltettek, amit csak a valóságban láthatunk még.
Ez az éjszakai festmény egy kis kunyhót ábrázol egy tavacska mellett, melyet az ablakon és nyitott ajtón áramló fény kelt életre. Mintha vártak volna minket — az ajtóban egy alak hivogat minket a kényelmes és meleg kis otthonba. Nehéhz megállapítani, hogy a kémény feletti fehér pamacs az ég egy részlete vagy a házikóból áramló füst, de szerintem az utóbbi. A környező erdő gyors, határozott mozdulatokkal festett, korához képest egész impresszionisztikus módon; a telihold a bal oldalon kukucskál a fákon keresztül.
Gainsborough showboxja mai napig létezik, jelenleg a londoni Victoria and Albert Museumban őrzik, a néhány fennmaradt transzparenssel együtt.
- Sarah Mills