Ez a bájos teremtés egy 12. századi oroszlánalakú tömjéntartó Iránból. A parázsló tömjént testébe helyezték, az illatos füst pedig az azt díszítő apró lyukakon távozott.
Az oroszlán Amir Saif al-Dunya wa’l-Din ibn Muhammad al-Mawardi (az Iránt 11-12. században uraló iszlám Szeldzsuk-dinasztia tagja) udvara számára készült. Számos kiváló művész állt a Szeldzsukok rendelkezésére, akik kiemelten értettek az ötvösséghez, ahogy e bronzfigurán is látni. Mi több, művészeti stílusuk messze túlélte a dinasztia politikai befolyását, mely már ebben az időszakban hanyatlott.
Az oroszlán díszítésébe szőtt arab írás számos információval szolgál, többek között a készítő nevét árulja el. A Szeldzsukok az iszlám vallás gyakorlói voltak, mely tiltja az emberek és állatok ábrázolását. Azonban, más tradíciókhoz hasonlóan, ezt is úgy kezelték, mintha csak a vallásos művészetre vonatkozna. Így szabadon díszítették palotáikat ehhez hasonló állatokkal, szekuláris célokból.
A tömjéntartó igen méretes — egy átlagos kutya termetével vetekszik. Tele van személyiséggel, de nem tűnik veszedelmes állatnak. Sőt, egész barátságosnak mondható, bár lehet, ez kevésbé igaz, mikor tömjénfüst száll fel a fejéből. Az oroszlános tömjéntartó csak egyetlen alkotás a Metropolitan Museum of Art iszlám művészeti galériáinak lenyűgöző gyűjteményéből. Nem nehéz elképzelni, mennyi figyelmet vonhatott magára eredeti otthonában, valahol egy iráni palotában.
- Alexandra Kiely
U.i. Ez az oroszlán tényleg inkább barátságos kutyusnak néz ki. : ) Kukkants bele a legcukibb kutyás festmények válogatásába itt. <3