Mai festményünk 1873-ban készült a Kelmscott-házban (Kelmscott Manor), egy vidéki rezidencián, amelyen Dante Gabriel Rossetti, a Preraffaelita Testvériség egyik alapítója és kollégája, a művész és tervező William Morris osztozott. A központi alak modellje egy fiatal színésznő, Alexa Wilding volt, míg Morris lánya, May adta az angyalok arcát. Ebben az időben Rossetti már-már megszállottan epekedett Morris felesége és May anyja, Jane után, akinek vonásai finoman keverednek Wildingéivel a főalak arcában, így válik a festmény a Morris-hölgyek izgalmas elegyévé.
Rossetti műve több érzékszerv szinesztéziáját hozza el: a hangot egy hárfán és egy dalosmadáron keresztül, az illatokat pedig dús virágokkal hívja elő. Későbbi festményein a hangszerek a szexualitás szimbólumaiként tűnnek fel. Ez az érzéki alkotás elzárkózik egy egyértelmű narratíva közlésétől, helyette inkább a jelképek, a ragyogó színek és az apró részletek összességével épít fel egy megbabonázó légkört. Rossetti nagyon szerette a festményt, mindig "a világ legzöldebb képének" hívta buja csábereje és szimbolikája miatt.
Ui.: Ha többet szeretnél olvasni a művészetekről (köztük a preraffaelitákról), iratkozz fel a DailyArt Magazine hírlevelére, hogy már az e-mail-fiókodból is hozzáférhess a legjobb történetekhez!