Nagyon szeretem Léon Spilliaert műveit, egyrészt formai egyszerűségük, másrészt tájképeinek és alakjainak rejtélyesen keresű hangulata miatt. A belga tervező, illusztrátor, litográfus és festő korai éveiben jelentős mértékben járult hozzá a szimbolizmus fejlődéséhez hazája művészetében.
Spilliaertet mindig is érdekelte az Északi-tengernek az élet minden területére kiterjedő hatása és természeti szépségei, és gyakran tett hosszú, magányos sétákat a töltés mentén vagy elhagyatott partokon, hol nappal, hol pedig éjjel. Sétái során engedte, hogy képzelete szabadon szárnyaljon, átjárják a környezetéből érkező hatások.
Formái tisztaságának kiemelésére 1907-es, a töltéseket és a tengerpartot feldolgozó műveiben végig visszafogott színekkel dolgozott. Főként tussal készített lavírozásos alapot, amelyet finom zöld, piros és kék ceruzák felhasználásával egészített ki. Precíz rétegzési technikájával képes volt átmeneteket alkotni a világosszürkétől a mélyfeketéig, míg egy bársonyos, ében sötétséghez nem ért. A tinta sűrűsége bizonyos helyeken tiszta, szinte áthatolhatatlan mélységet teremt, amelyben mintha megfulladva eltűnne a ráeső fény.
Mai képünk is ezen időszak terméke, ahol az egyszerű geometriai formák éles körvonalaiból emelkedik ki az összkép. Az előtérben húzódó töltés, a távoli tengerpart és a viharba boruló égbolt a drámai chiaroscuro kontrasztok együtthatásának eredményeképp jelennek meg. Mintha a jelenet negatív képét látnánk: a töltés, amelynek fényes felületűnek kellene lennie, sötét tömegként terül el, a homoktól világos part pedig komor és hideg. Még a tenger felszínén megcsillanó fény is alig pislákol, mintha próbálna menekülni, ahogy a víz kétségbeesetten kapaszkodik hozzá. Ebben a sivár tájban Spilliaert egy egyetemes emberi érzést fogalmaz meg: az elszigeteltség, a vágyódás érzését, és a magány és a kötődés közötti finom közjátékot.
Ui.: Felkeltette a figyelmedet a mai képünk? Ha igen, ezen a linken bővebben is megismerheted Léon Spilliaert izgalmas, egészen egyedülálló művészetét!
Uui.: Itt pedig álljon egy emlékeztető, hogy bármikor feliratkozhatsz ingyenes online kurzusunkra, amelynek címe: Hogyan tekintsünk értően a műalkotásokra? Mindenkinek szívből ajánljuk!