Fernand Léger
Mai képünkön két elegánsan öltözött fiatal hölgyet látunk, akik olyan közel hajolnak egymáshoz, hogy testük szinte összeolvad, amint elmerülnek privát eszmecseréjükben. Egyikük egyenesen a néző felé fordul, míg a másikat profilból láthatjuk, ahogyan barátnője füléhez hajolva odasúg neki valamit. Bár a környezetüket megtöltik a Légerre jellemző, merész színek és geometrikus alakzatok kombinációjából álló elemek – amelyekből egy ízlésesen berendezett enteriőr rajzolódik ki szobanövényekkel és egy zongorával –, a kompozíció érzelmi középpontja egyértelműen a két nő bizalmas szóváltására helyeződik, amelyből kiolvashatjuk az őket összekötő szoros kapcsolatot.
A festmény megjelent Léger nagyszabású restrospektív kiállításán a párizsi Nemzeti Modern Művészeti Múzeumban (Musée National d’Art Moderne) 1949 őszén, majd azt a festő nem sokkal később, első feleségének, Jeanne-nak halála után sógornőjének, Yvette Lohynak ajándékozta. A mű, amelynek hátoldalán az alábbi felirat áll: „Yvette-nek, nővére, Jeanne emlékére", egy őszinte és személyes ajándék, megható emléket állítva a két nővér szoros kapcsolatának, amelyet Léger házasságuk harminc éve alatt számos alkalommal megfigyelt.
A kép, amely tükrözi Léger egészen egyedi, figuratív stílusát az 1920-as évek első felében, tanúsítja a művész gondolkodásának átalakulását az első világháború után. A frontvonalon szerezett élményei és a festészettől távol töltött három év után új meggyőződéssel és letisztult elképzelésekkel tért vissza az ecsethez. A háborút a múlttal történt végleges szakításnak gondolta, amely egy új, kérlelhetetlenül modern valóságot teremtett. Elhagyva a dekoratív, aprólékos részleteket és a hangulati finomkodást, helyettük tiszta, jól körülhatárolt színeket és monumentális formákat használt, úgy érezve, hogy ezekben végre meglelte az oly sokáig keresett, személyes vizuális nyelvezetét.
Ez a változás egybeesett a szélesebb körű rappel à l’ordre kibontakozásával – a háború utáni „visszatérés a rendhez" mozgalommal, amely az európai művészeteken végigsöpört, szerkezeti letisztultságot és klasszikus visszafogottságot hirdetve. Bár Léger eleinte elutasított mindent, ami retrográdnak tűnt, hamar rájött, hogy a mozgalom bizonyos elemei összeegyeztethetők saját elképzeléseivel. Életművében az 1920-as évek első fele ily módon egyfajta szintézist képvisel a hagyományok és a modernizmus között, egyesítve a klasszikus tömörséget a korra jellemző életvitel vizuális ritmusával.
Ui.: Ezen a linken még több művet megismerhetsz, amelyek a nővéri szeretetet mutatják be!