Mosónők

Vasárnap lévén ma is a Lenbachhaus csodálatos gyűjteményéből mutatunk be egy remekművet. Reméljük, tetszeni fog! :)

Mai képünkön három, csendben dolgozó mosónőt látunk, akiknek hátát a súlyos fizikai munka terhe nyomja. A jobb oldalon álló kislány alakja valószínűleg a munka generációról generációra történő öröklődését hivatott jelképezni. A négy alak mind saját gondolataiba mélyed; Werefkin semmivel nem jelzi, hogy a jelenet vajon a litván falvak egy életképe-e, ahol családja élt, vagy talán a Bajor-Alpok lábánál bontakozik ki, ahol 1907 óta élt és alkotott. Ám akárhol is legyünk, a munka mindenhol ugyanolyan terhes.

Ami azonban először megragadhatja figyelmünket, az a különleges paletta, amely egymás mellé helyezi a tiszta színeket a kikevertekkel. Else Lasker-Schüler költőnő így írt egy megemlékező versében: "Marianne lelke és nyughatatlan szíve élvezetét leli abban, ha egyszerre játszhat az örömmel és a bánattal, ezért lehet, hogy ilyen vidám árnyalatokban festi meg a melankóliát."

1909-re, amikor Werefkin mai képünket festette, már hosszú út állt mögötte. Tehetős orosz arisztokraták lányaként az 1880-as években Ilja Repin alatt tanulhatott, akinek a szegény parasztságot ábrázoló, naturalista stílusú festményei tettek rá mély, tartós benyomást.

Repinen keresztül ismerkedett meg Alexej von Jawlenskyvel, akit a következő tíz évben szárnyai alá vett: elkötelezett mentoraként és szeretőjeként gyarapította kreatív tehetségét, miközben saját karrierjét szüneteltette. Együtt költöztek Bajorországba, ahonnan Werefkin többször is elvitte Jawlenskyt Franciaországba, miközben müncheni szalonjában élénk viták bontakoztak ki "a jövő művészetéről". Sok év kihagyás után újra elkezdett festeni, de immár egy új stílust alakított ki magának. Eleinte gouache-sal és színes ceruzákkal készített vázlatokat, majd 1907 körül áttért a temperafestékre.

Ui.: Szeretnéd az ott dolgozók szemével felfedezni a Lenbachhaus kollekcióját? Ezen a linken ők osztják meg a kedvenc remekműveiket!