Haját fésülő nő

Władysław Ślewińskit a lengyel festészet történetében a szecesszió egyik előfutárának tekintik. Azzal, hogy 1888-ban Párizsba utazott, hogy festészetet tanuljon, megtörte a lengyel művészek körében uralkodó müncheni hegemóniát. Ślewiński pályájának fordulópontját a Paul Gauguinnal való találkozása és barátsága, valamint a szintetizmust preferáló francia Pont Aven csoporttal való kapcsolata jelentette. Władysław Ślewiński Gauguin körének festményei által inspirálva alakította ki saját stílusát, amely a szintetizmushoz hasonló, egyszerűsített formán, a tört keret, a hullámos kontúrvonalak használatán alapult; elutasította a felesleges narrációt is, a természetesség ábrázolására és az igazság keresésére összpontosítva. Nyugodt, komoly és mélyen elgondolkodtató művészete a magas művészi kultúra kifejezője lett. Portrékat, önarcképeket, csendéleteket és tájképeket is festett, amelyek a bretagne-i partvidék zord tájai iránti rajongását tükrözik. A Haját fésülő nő című kép Ślewiński egyik legkiemelkedőbb alkotása. A kompozíció ötvözi a szecessziós formavilágot a fiatal lengyel érzékiséggel. Ślewiński a feleségét - Eugenia Szewcow orosz festőművészt - egy meghitt, szinte intim jelenetben ábrázolta: egy kanapén ülve, karjáról lágyan lehulló ingben, hosszú, vörös haját fésülgetve. A nőt hátulról látjuk, és csak az ágy melletti kis tükörben látszik az arcának egy töredéke és az egyik szeme, amely a nézőre néz. Ślewiński a Gauguin köréhez tartozó művészektől átvett szintetizmust a forma és a tartalom egyszerűsítésével értelmezte: a lényegtelen részletek kiiktatásával és a színpaletta mesteri harmonizálásával, amelyet a modell hajának vörösesbarna színe, illetve bőrének fehér-arany színe és a kanapé sötétzöld szövete ural. A művész által alkalmazott másik jelentős elem a modell hátának, hajának és kezének lenyűgöző, lágy, egyenletes szecessziós kontúrvonala.