Ez a bámulatos festmény Joan Woodward-ot (kb. 1573–1623), Philip Henslowe üzletember mostohalányát ábrázolja. Joan volt az első felesége Edward Alleyn angol színésznek, aki az Erzsébet-kori színház főszereplője és a Dulwich College alapítója volt.
Ez az ismeretlen művész által készített portré a húszas évei közepén ábrázolja, amikor Edward hírneve csúcsán volt. Divatos ruhái jellegzetesen a londoni kereskedő vagy szakember feleségének öltözékei, beleértve a kezében tartott testamentum példányt, mely illik a rózsával hímzett kesztyűjéhez.
Edward 1617 és 1622 között naplót vezetett, melyben szinte minden napját részletezte. A napló aprólékos részletezéssel rögzíti a házaspár életét, beleértve, hogy mit viseltek, ettek és használtak, hogy megőrizzék egészségüket. Felsorolja a kiadásokat is, például a bálnacsontot Joan fűzőjébe.
Joant a dulwich-i régi kápolnába temették, sírkövén az alábbi szöveg látható: Itt nyugszik a Feltámadás reményében Joane, kollégiumunk alapítójának, Edward Alleyn Úrnak vallásos és szerető felesége. 1623 június 28-án életének 51. évében elhagyta ezt a halandó életet.
Nézzétek meg nagy felbontásban is ezt a remekművet a Dulwich Picture Gallery online gyűjteményében.
Ui. Ha szerettek művészetről hallgatni, kattintsatok ide hét szórakoztató művészeti podcastunkért!