A sárkányröptetés hagyománya már többezer éves, azonban a papírsárkányok az első időkben nem a gondtalan nyári napok és a színpompás fesztiválok kellékei voltak. Először az ókori kínai Han-dinasztiából (i. e. 206 – i. sz. 220) találunk feljegyzéseket, amelyek a sárkányok hadászati felhasználásáról árulkodnak: többek között két pont közötti távolság meghatározásában használták őket. Ezen kívül üzenetek szállítására is alkalmasak voltak mind a katonaságban, mind magánügyekben (tudunk szerelmes levelekről is, amelyeket ily módon juttatott el egyik fél a másiknak!). A kereskedelmi utak mentén lassan aztán más tájakon is elterjedt a sárkányreptetés.
Japánba az időszámításunk szerinti hetedik század körül értek el a sárkányok. Eleinte buddhista szerzetesek használták őket rossz szellemek elűzésére vagy a jószerencse bevonzására, és csak sokkal később, az Edo-korban (1603-1868) váltak elérhetővé a szamurájok alatt levő társadalmi rétegek számára is. Ezek után azonban igen gyorsan közkedvelt szabadidős tevékenység lett a sárkányröptetés!
- Sarah Mills
Ui.: A művészetben gyakran találkozunk spapírsárkányokkal. Ezen a linken találhatsz pár remek példát rá!