Az öreg gitáros

Az első dolog ami eszembe jut, amikor az avantgárdra gondolok - kialakulóban lévő fluoreszkáló és forradalmi mozgalmak, gyors változás, szabadság és expresszionizmus - az a 20. század eleji Párizs. Amikor valaki találkozhatott  Picassoval és Modiglianival, Dalival és Buñuellel, Hemingwayjel és Fitzgeralddal, Chagalllal and Kandinskyval… egy forgalmas sugárúton vagy bármelyik bohém kávézóban. Ahogy az ókori görögök alatt ugrásszerűen fejlődött a kultúra, úgy Párizs is formálta a ma is meglévő gondolatokat és értékeket. Amikor felállították az Eiffel tornyot az 1889-es Exposition Universelle alkalmából, ez egyben a francia forradalom századik évfordulóját is hivatott volt ünnepelni: azt az eseményt, amely létrehozta a Liberté, égalité, fraternité gondolatát az Emberi és polgári jogok nyilatkozatával együtt (aminek Franciaországban ma is alkotmányos szerepe van!) és Rousseau, Montesquieu, Voltaire gondolatainak többségét… ami ma az alapvető nyugati gondolkodás része. Mint európai, világpolgár és egyéniség, hálás vagyok. Hálás, hogy olyan nézetek között élek, amelyek nem hallgattatják el a különbségeket, amelyek nem büntetik az ötleteket elnyomással, engedélyezik az egyéni fejlődést, és bátorítják a kritikát. Párizs, mint Athén, mindig is otthona lesz azoknak, akik felkarolják a tolerancia, szabadság, demokrácia és filozófia eszméit. Azt mondom párizsi és athéni társaimnak: Ne féljünk, ne engedjük kompromittálni identitásunk értékeit. Az itt bemutatott festmény Picasso kék korszakához tartozik. Ez karrierjének legszomorúbb időszaka, és úgy tartják, hogy a kezdőpontja az volt, amikor tudomást szerzett Casagemas haláláról - aki öngyilkos lett a L’hippodrome kávézóban Párizsban. Ezután Picasso súlyosan depressziós lett, és a kékkel kifejezett mély melankólia adott életet sok szomorú műnek. Ahogy depressziója javult, színes, élénk, vibráló rózsaszín festmények kezdtek megjelenni és ezzel megkezdődött a rózsaszín korszak. Ez arra emlékeztet minket, hogy jönnek még jobb idők. A gondolataim ezen a 'Szerdai gondolatok a művészetről' alkalmon a festészeten kívül a társaink fájdalmával vannak. A következő héten megnézzük, hogy Schopenhauer hogyan bírkózott meg a fájdalommal a művészeten keresztül. 

Ott találkozunk, 

Artur Deus Dionisio