Gustav Klimt
Tegnap volt Gustav Klimt halálának 100. évfordulója.
Ennek a nagy művésznek kedvelt munkamódszere némileg szokatlan volt: számos meztelen modellt alkalmazott, akik a műterem körül heverészve spontán pózokat öltöttek fel, melyeket rendkívül gazdaságosan krétával vagy ceruzával örökített meg. Sok ilyen tanulmány önálló műalkotás maradt, mások azonban festményeket inspiráltak. Ezek a vázlatok a térdelő nőről, nagy fenekét a néző felé feszítve, dús haja pedig a feje köré omlik, mintha levegő- vagy vízáramlatba került volna, végül előkészítő rajzként szoltáltak Klimt Aranyhal (ma Kunstmuseum Solothurn, Svájc) című festményének az előtérben lévő alakjához.
A kész festményen az akt megtartja ezt a pózt, de a fejét elfordítja, hogy szemtelenül nézzen a válla felett; Klimt kezdetben a Bécsi Egyetem számára festett három erősen erotikus falfestmény körüli vitára hivatkozva nevezte Kritikusaimnak, melyeket a konzervatív sajtó támadott meg. A modell testének és hajának folyékony, stilizált, az absztrakcióba hajló kezelése azt sugallja, hogy a nők tartósan azonosulnak a vízzel—határtalanul, anyagtalanul és megfoghatatlanul—munkáiban gyakori motívum. Bár ez a rajz egy másik mű tanulmányaként szolgált, Klimt úgy tűnik, hogy önmagában is műalkotásnak tekintette. Nemcsak aláírta, hanem 1902-ben a bécsi szecessziós Ver Sacrum című folyóiratban publikálta is a jobb oldali alak reprodukcióját; halány piros ceruzanyomok—vágási jelzések a fotós számára—keretezik az alakot. A rajz egy maga Klimt által tervezett keret fakszimiléjében található, mely jól példázza a Gesamtkunstwerk (teljes műalkotás) gondolata iránti elkötelezettségét.
Klimt alkotásai mindig is inspiráltak más művészeket. Inge Prader fotós 2015-ben Gustav Klimt megfestett alakjait keltette életre a bécsi szecesszió újraalkotásával. Nézzétek meg a fényképeket itt.